koncert
Budapesti Olasz Kultúrintézet

“Színek, hangulatok…”

Eötvös Péter elhangzó két műve magában hordozza a fesztivál idei tematikájául szolgáló problematikát. Idiómáiban mindkét mű a jazz vagy az improvizált zene területeiről merít, miközben egyedivé teszi őket a szerzőjükre összetéveszthetetlenül jellemző változásokban fejlődő élő zenei anyag. Az előadás szólistáinak megválasztása is ezt a műfaji átjárhatóságot támasztja alá, Jeroen Berwaerts előadói praxisában valóban minden trombitával játszható zenei műfaj megtalálható, miközben Dés Andrást, a Snatches… narrátorát a hazai jazz és világzenei színtér kiemelkedő ütőhangszeres művészeként ismerhettük meg eddig. Az esten elhangzó két Respighi darab mindegyike nagyjából egy évszázaddal ezelőtt született (1916 illetve 1924). szerzője korának kiemelkedő zenekari  hangszerelője. Talán ezért is izgalmas párhuzamba állítani Eötvös műveivel, aki a mai zenekari hangzás mestere. Ezen túl azonban a négy mű, összekapcsolását, egymásra gyakorolt hatásaikat, esetleges összefüggéseik felfedezését, egyéb jellemzőik összehasonlítását a hallgatónak kell megtennie, így biztosítva önmaga számára is átjárást a mai kor és az évszázaddal ezelőtti között. 

 

“A Snatches of a conversation olyan szabadon komponált, mint egy improvizáció. Kedves kávéházi beszélgetés, szellemes társalgási szövegfecnik rengeteg iróniával… és mi végigmegyünk az asztalok között… A pincér egy kéttölcséres trombita…

 

A Jet Stream egy festmény, horizontális csíkok különböző vastagságú ecsetekkel (több kilométer széles is lehet), veszélyes sárgás-kékes-higany színek, a magaslégköri szelek energiája, a sodrás, ami olyan is lehet, mint egy japán embertömeg az egyirányú utcán, ahol csak egy valaki (a trombitás) próbál az ellenkező irányba menni. Sodrás és ellenállás… “ (Eötvös Péter)

 



Műsor

  • Otto Respighi: Fontane di Roma
  • Eötvös Péter: Jet Stream
  • Eötvös Péter: Snatches of a Conversation
  • Otto Respighi: Pini di Roma

Vezényel

  • Kovács László

Előadók

  • Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara
  • Jeroen Berwaerts - trombita
  • Dés András - narráció

program