koncert
Németajkú Református Egyházközség temploma

Mass for Organ and Electronics

Pétery Dóra és Bali János koncertje orgonán és hangszórókon.

Hans-Ola Ericsson stockholmi születésű orgonaművész, zeneszerző, tanár, a nemzetközi zenei élet kiemelkedő és különleges alakja. Számos egyetemen tanított orgonát Svédországban, Németországban, jelenleg a montreali McGill University professzora. Világszerte koncertezik, különös hangsúllyal szerepel repertoárján a kortárs orgonairodalom. Olyan szerzőkkel dolgozott együtt, mint pl. John Cage, Olivier Messiaen, Ligeti György. Lemezre vette többek között Messiaen összes orgonaművét. Részt vett történelmi orgonák historikus elvek szerinti helyreállítási munkálataiban.

 

A göteborgi Örgryte templom barokk orgonájának szentelésére készült orgonamisében a történelmi, Arp Schnitger készítette orgonák – Hamburg, Stade, Norden, Cappel és Lüdingworth – ismert hangzása vegyül a még soha nem hallottal, amit az elektronikus zeneszerzés eszközei tesznek lehetővé. Az orgona a különféle tételekben sokféle módon elegyedik párbeszédbe a templomban körben elhelyezett hat hangszóróból jövő orgonahanggal. Az orgonamisét Olov Hartman, svéd lelkész-teológus, író szabad versei inspirálták. 

 

Pétery Dóra a Zeneakadémia egyházzene tanszékének tanára és a csillaghegyi evangélikus templom orgonistája, aki rendszeresen koncertezik szólistaként és kamarazenészként különféle együttesekkel orgonán, csembalón és klavikordon. 2014-ben a John Cage Orgelstiftung 1. díját kapta modern orgonazene tolmácsolásáért. Tanulmányai során többek között Hans-Ola Ericssonnál is tanult Svédországban. Azon kevesek közé tartozik, akiknek lehetősége van az esten elhangzó kiadatlan művet eljátszani, melyet szerzője elsősorban saját előadásra szánt. 

 

Preludium – “Embers” (For Matthias Weckmann) 

Kyrie – “The Key” 

Gloria – “Wing-mirrors” 

Halleluja 

Interludium – “Concealed In Every Stone”

Sanctus – “The Seed”

Agnus Dei – “…Branching Out…” 

Communion – “Scala Angelica” 

Postludium – “Nails”



Műsor

  • Hans-Ola Ericsson: The Four Beasts’ Amen

Előadók

  • Pétery Dóra
  • Bali János

program